Philippa: Szívből vagy agyból szeretsz?

Csak gondolkodsz a szerelemről, vagy érzed? Keresed vagy inkább elfogadod? Az elme illúziókat gyárt. Fellobbanás - szerű élményeket produkál, melyek illékonyak.
A szív csak éli, ami eredendően benne van.
Ha gondolkodsz a szerelemről, ha mérlegelsz, az csak vágy benned, amit szeretnél megélni, és ha megéled, szenvedély lesz, melyhez ragaszkodsz foggal-khttp://www.blogger.com/örömmel, hiszen te teremtetted, magadénak érzed.

Ha hagyod, hogy szívedben és véredben áramoljon az Örök Szerelem, akkor utadba kerül a valódi társad, akivel össze tudsz kapcsolódni mindenben, mert eredendően EGY-ek vagytok mindenben. Sajátos mintázatot kaptatok mindketten, mely nem cserélhető le. Mindenkinek csak egy ilyen külön bejáratú társa van. Részletekben utánozhatja más, egyes tulajdonságait megtalálhatod sok emberben, de összességében soha.

Őrá vágyunk kezdettől fogva, vagyis inkább az elszakadástól fogva, mert kezdetben még megvolt, még EGY-ek voltunk vele, csak nem bírtuk megtartani. Miért? Mert az elménk felülírta a szívünkbe írt eredendő programot. De az érzés, melyet megtapasztaltunk, bennünk maradt.

Keressük őt mindenkiben. Pedig nem kell keresni. Bent van a szívünkben, s amíg ott meg nem találjuk, az utcán sem jön velünk szemben. Belül magunkhoz ölelhetjük bármikor. S ha már elménk elfárad az illúziók gyártásában, hogy minden elébe kerülő férfiben vagy nőben őt vélje felfedezni, akkor majd feltűnik. Ráismerünk. S ő is ránk. Megszólal a zene lelkünkben, s felemelkedünk eredeti helyünkre, abba a világba, melyből kezdetben kiestünk.



Az elme csak okoskodik, elm(e)-életeket gyárt, irányítani akar. De tapasztalhatjuk, mire jó az irányítása. Inkább hagynunk kellene, hogy beteljesítse valódi feladatát. Hogy ÉRT-sen. Megértse az érzelmeket, s összhangba kerüljön velük.


Érzelemből születtünk. Isten a Szeretetet használta fel a Fény mellett, hogy megteremtsen bennünket. Az egész teremtett világ fényből és szeretetből van. Az elme dolga, hogy ezt megértse, és nem az, hogy felülírja elméleteivel, melyek sorra megdőlnek.


Ha a szív irányít, ÖRÖM szeretni, és nem KÉNYSZER. A lelkünk eredendően tudja, hogyan szeressen. Az elmének tiszteletben kellene tartania a lelkünk mindenhatóságát, nem irányítani akarnia.


Amikor az elme bekeményít, akkor szenvedünk, a porban fetrengünk kínunkban végtelen megaláztatásunkban, s csak egyvalami segít ki onnan; ha elfáradunk az elmélkedésben, s alázattal megadjuk magunkat a sorsunknak. A Sors ugyanis nem boldogtalanságra ítélt minket, csak amíg mást akarunk, ettől eltérőt, addig szenvedünk. Amíg nem akarjuk meglátni, mi a dolgunk, mert jobb játékot találtunk ki magunknak, s okosabbnak hisszük magunkat mindenkinél.


Igen, az elme gyárt ilyen helyzeteket, mikor felfuvalkodottan képzelt trónján pöffeszkedhet. Az elme akar mindenkit a maga oldalára téríteni, hogy hivalkodhasson mások előtt, hogy önmagát előtérbe helyezhesse.


A lélek csendben ül valódi, fényes, isteni trónján, és csendben mosolyogva várja, mikor ismeri fel az elme a valódi helyét. S akkor, mikor az elme megadja magát, átadja képzelt hatalmát a léleknek, a szívnek, akkor egy nagy zökkenéssel minden a helyére kerül az életünkben. Pályára állunk.


Sok mindenben végig kell ezt játszanunk. Az összes játszmánkban. Mindaddig, míg HAZATALÁLUNK.

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

További káoszcsomópontok megjelenése



2011.augusztus 12.

Bolygótok kritikus átalakulási állapotba lép, amelyet a Káosz Csomópontok sokasága jellemez.

Korábbi üzeneteinkben a megjelenő változásokról, mint egyetlen Káosz Csomópont eredményéről beszéltünk. Viszont jelenleg több Káosz Csomópont létrejöttét látjuk. Az egymással jelentős kölcsönhatásban lévő csomópontok a megszokott időjárási minták radikális változását, növekvő számú földrengést és vulkáni aktivitást okoznak, valamint rendkívüli kihívást jelentenek a bolygó ökoszisztémájának, a mezőgazdaságnak, az élelmiszer ellátásnak, továbbá politikai és gazdasági bizonytalanságot idéznek elő.

A bolygószintű Káoszcsomópontok hatása mellet a naprendszeretek központi napja is bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb állapotba kerül. A Nap saját belső ciklusai eredményeként is többszörös Káosz Csomópontba kerül, de jelentősen hat rá a galaxis középpontja is, ahogy azt a korábbi üzenetekben említettük.

Sokan sokféle fizikai kihívást fognak átélni a közeljövőben, de mostani üzenetünk nem a nehézségek fizikai dimenziójával foglalkozik. Ezek a változások mindenki számára nyilvánvalóak lehetnek, ha a jelenlegi események felszíne mögé tekint.

Üzenetünkben az eljövő érzelmi és spirituális válságra összpontosítunk.

Amikor egy rendszer többszörös káoszcsomópontba lép, akkor a rendszernek a Káosz Csomópontok rezgéstartományába eső elemei, vagy létezői jelentős megpróbáltatásokat élnek át.

Most röviden a nem emberi fogalmak szerint szólunk. Tapasztalataink szerint a tudat és a létezés más dimenzióiban is megtapasztalják saját többszörös Káoszcsomópontjaikat. Ezek az előttetek álló energetikai kihívások nem korlátozódnak a Földre, hanem érintik a Földdel és a galaxissal kapcsolatban lévő összes tudati dimenziót és az összes létezőt ide értve a testnélküli lényeket (test nélküli energialények) is.

De térjünk vissza a Földhöz, a tér- és időbeli létezésetek középpontjához.

Ahogy korábban említettük, a többszörös Káosz Csomópont hatásának kitett birodalmak létezői nem tudják elkerülni a káosz egyre szaporodó eseményeit.

Ahogy a bolygó időjárási mintái egyre kaotikusabbá válnak, ahogy a mezőgazdasági kihívások megsokszorozódnak, és ahogy a gazdasági problémák növekednek, úgy fog a globális emberi félelem növekedni.

Ez a fajta félelem a túléléssel kapcsolatos és bár a túlélési félelmek az embereket egyfajta őrületbe és irracionalitásba tudják juttatni, ám ennél sokkal alattomosabb és rejtettebb jelenség van jelen az elkövetkező átalakulási folyamatban.

A rejtett veszély bizonyos vezető vallások és spirituális hagyományok gondolatformáival kapcsolatos. Ezek a gondolatformák és hitrendszerek azt az elképzelést állandósítják, hogy különválnak lényetek fizikai és interdimenzionális (spirituális) aspektusai. A fizikai világ rossz, a természet arra való, hogy legyőzzük (a természetes világgal közös teremtéssel ellentétben), és alapjában véve a világ olyan hely, ahonnan menekülni kell.

Mi nem osztjuk ezt a hitet. Tapasztalatunk szerint a tudatosság egy folytonosság a fény legmagasabb rezgéseitől a az anyag legalacsonyabb rezgéséig. A világotokat alkotó atomok és szubatomi részecskék természetüknél fogva szentek, abban az értelemben, hogy kapcsolatban vannak az Egésszel.

Ahogy a többszörös Káosz Csomópontok generálta megpróbáltatások növekednek, sok ember hajlamos lesz illuzórikus és bomlasztó tudat-átalakulási állapotba lépni.

Azok lesznek a leginkább hajlamosak a tudat ilyen eltorzulására, akik ragaszkodnak azokhoz a gondolatformákhoz, mely szerint az anyagi világ és a lélek örök elszakadásban van egymástól. Amikor a többszörös káoszcsomópontok egymásra hatása következtében a feszültség növekszik, az ilyen személyek egyre erősebben fognak elszakadni a fizikai dimenzió valóságaitól. Az ilyen közösségi bomlást tovább erősítik az olyan vallási és spirituális gondolatformák, mint a „Az idők vége, „Az ítélet napja”, vagy a „Föld megtisztítása”. A tudat ilyen érzéki csalódásai egyfajta kollektív mentális/érzelmi vírussá válnak, és egyének teljes csoportjai roskadnak össze a feszültségek és a pusztulás következtében, miközben megpróbálják kezelni a többszörös Káosz Csomópontok globális hatásait.

Tudati határvonalak

Úgy látjuk, hogy az emberi tudatosság határai kialakultak. És itt nem kevesebbről van szó, mint az elhatárolódásról azok között, akik fenntartják az anyag és a spiritualitás közti elszakítottság gondolatát, ahogy ezt a Föld legnagyobb vallásai erősítik és azok között, akik nem. Személyes és globális átalakulást alapvetően fogja meghatározni, hogy mire vagytok nyitottak, hogy a demarkációs vonal melyik oldalára álltok.

Minden beavatottnak meg kell önmaga számára határoznia, hogy mi igaz és mi nem, főleg vallási alapú anyagi és spiritualitási szakadás esetén. Beavatotton mindössze olyanokat értünk, akik a tudatosságban felfelé haladnak, függetlenül attól, hogy milyen spirituális tradíciót követnek.

A Szív útja

Nézőpontunk szerint az alacsonyabb rezgésű világokból történő beavatási küszöb átlépése elsősorban és legfőképpen a Szíven keresztül történik. A tudatosság átalakulása alapvetően egy belső utazás az alsó csakráktól a felső csakrákig. A felemelkedő spirál csak akkor jön létre, ha a beavatandó átalakítja és meghaladja a biztonsággal, szexualitással és az erővel kapcsolatos beidegződéseit. A tudat felemelkedő spiráljának kapuja pedig akkor nyílik meg, amikor a szívcsakra feltöltődik energiával és átjárhatóvá válik.

Az ellentmondás és a nehézség abban áll, hogy duális univerzumban éltek és bármilyen esemény, vagy tett létrehozza az ellentettjét. Ezt az ellentmondást és nehézséget a kagylóba kerülő homokszem jól példázza: ingerlő és bosszantó. Ám az önfejlődés során a bosszantás (a dualitás) gyöngyszemmé válik, és paradox módon a problémás dologból valami értékes jön létre. Minden beavatandónak saját magának kell megteremtenie, kiizzadnia az önfejlődés gyöngyét. Nincs az a vallás, mester, tanító, vagy guru, aki ezt meg tudná tenni helyettetek.

Lehet, hogy túlságosan szimplának tűnik, de tapasztalataink szerint a legerősebb evolúciós katalizátor, a legerősebb rezgésű energiamező, amely az (egyéni és közösségi) átalakulási állapotokon legjobban átsegítő híd, a szív, a ti szívetek.

Legyünk egy kicsit pontosabbak. Ahogy a káoszcsomópontok száma növekszik, a mentális és érzelmi stabilitással szembeni kihívások megsokszorozódnak. Emiatt egyre több ember fog irracionális tudatállapotba kerülni. Az ilyen egyének hajlamosak lesznek önpusztító módon cselekedni. Mivel a bolygó minden élőlényével össze vagytok kapcsolódva, bizonyos mértékig ki lesztek téve mások zavarodottságának.

Így beavatandóként nagy hasznotokra válhat, ha kifejlesztetek magatok körül egy összetartó érzelmi állapotot, amihez időről-időre vissza tudtok térni és újra életre keltitek az általunk pozitív vonzásának nevezett rezgést.

Olyan, mintha létrejönne körülöttetek egy összetartó energia buborék. Képesek lesztek tisztán látni és reagálni a duális világotokban, ugyanakkor a rezgésállapototok védve marad a káosz növekvő szintjének és mások irracionalitásának hatásaitól. Hogy hogyan éred ezt el, tőled függ. Sokféle út létezik ennek megvalósítására. Mi két ilyen módszert ajánlunk.

Az első az egyszerűbb és alapvetőbb, de ez az alapja a fejlettebbnek. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy az ezeket a sorokat olvasók közül sokaknak új az ilyen információ, míg mások nagyon fejlettek. Ezért ajánlunk két technikát.

A lágy női erő

A melegséget és megértést adó, babusgató és átélő, szívből szóló részünk. Intuitív részünk, amivel mindannyian rendelkezünk, összeköt bennünket a dimenziókon keresztül valami hatalmasabb erővel, és feltöri a bezárt szívek magányát.
Képes átlátni rajtad és felismeri a benned lévő kicsi magot, amivel születtél. Nem nézi ki vagy, nem harcol érted, és nem adja meg magát neked. Csak van, ölel és szeret, átáramlik rajtad és rajtam keresztül. Visszavisz a csendbe, a föld és a víz közelébe, megérint a fákon és leveleken keresztül, és egy gyermek mosolyába, a lélek birodalmába. Kikapcsolja az elmédet, a zajos várost, és a szomszéd bácsi kutyáját.
Letelepedsz mellé, kiöntöd a bánatod, csendben van, de te tudod, hogy figyel, és átölel ha kell. Kitartó és elkötelezett, de messzire enged, tudja, hogy semmit nem kap érte, de szeret, és ezt a világ másik felén is érzed.
Okos és bölcs, de nem tolakodik, és nem aggódik érted, szeme fénye vagy, de erődet nem veszi el.

Régmúlt időkön át transzformálja saját magát, megéli a saját átalakulását, hogy visszataláljon eredeti küldetéséhez, amit az idők folyamán ez a kemény poláris világ összetört benne. Most van a lágy női erő ideje. Kész vagyunk rá, hogy odaüljünk az ősi női erő tiszta tűzéhez, a kemencében sülő pogácsák melegéhez, amelyben a szerelem a barátság és a gondoskodás egyvelege érint meg. Az szeretet varázslata.
Azt mondják ez az új energia, de ez mindig is bennünk volt, csak most végre felismertük, most végre hagyjuk hadd találjon bennünk ránk, saját női részünk.

Philippa:HOGYAN TUDSZ LEVIZSGÁZNI A SZERELEM AKADÉMIA ILLÚZIÓ ÉS VALÓSÁG OSZTÁLYÁBAN?

Jönnek a szerelmek. Folyton jönnek. Ez a dolguk. De valamiért mindnek vége előbb-utóbb. Miért?

Aminek kezdete és vége van, az a polaritás világában létezik. Abban benne rejlik mindennek az ellentéte is. Ha elindítod JÓ-val, a végén holtbiztos, hogy nem jó lesz belőle, vagyis ROSSZ. És persze, hogy jóval indítod… Általában. Bár amilyen hülye én vagyok, én legtöbbször úgy kezdem, hogy taszít, akibe később beleszeretek. Küzdök ellene egy darabig, aztán megadom magam.

Szóval lényeg, hogy ha polaritás, ha a két véglet benne van, ha jó-rossz, fekete-fehér, hideg-meleg, akkor az bizony ILLÚZIÓ, mint minden a 3 D-s világban.

A valóság ugyanis SEMLEGES. Ami azt jelenti; egyszerre van a JÓ és ROSSZ, ezért nincs kezdet és vég, hanem van ÖRÖKLÉT. Ami állandó áramlása a LÉT-ezésnek, s a lét örömének. Örökös rácsodálkozása a Teremtés gyönyörűségének. Magadra ismerés mindenben.

Ez már az 5.dimenzió varázslatos VAN-sága. Ahol MINDEN jelen van, egymást nem elnyomva, mint a 3 D-ben, hanem KIEGYENSÚLYOZVA. Örök táncban egymással a Jó és Rossz, örömködve, nem gyűlölködve.

És a SZERELEM? Egységes, sima. Nem föl-le hullámzó erő, mely maga alá gyűr. Épp ellenkezőleg. Felemel, szárnyára vesz, körbeölel. Ringat, és nem fel-le dobál.

Hogyan juthatsz oda? Ha már vágyod a változást, elindulsz. Ha már unod ugyanazokat a köröket róni mindenben, mint eddig. Ha már kiütésed van attól a forgatókönyvtől, amibe folyton belekényszerít egyik-másik szereplő. Vagy éppen te magadat.

Mikor már azt is unod, hogy unod… Na, még akkor kezdődik csak… Mikor már nevetsz az egészen, akkor már elég közel vagy a határhoz. Mikor lemondasz róla, hogy valaha is eléred, akkor a határon vagy. Mikor szeretetből még egyszer visszajössz valaki kedvéért ugyanazt végigjátszani, csakhogy segíts neki, na EZ a belépőd.

De itt aztán jól megmérnek, megvizsgálnak, míg a Kapuig el nem jutsz. Minden egyes mozdulatodat megnézik, minden gondolatod, érzelmed mérlegre van téve. És ha keveset nyom, vissza leszel küldve. Még egyszer…és még egyszer. Egészen addig, míg KÖZÖMBÖS lesz, hogy átjutsz-e.

Csak lépsz, teszed a dolgod, rásimulsz Isten akaratára. Már csak ez a kapaszkodód marad. S aztán megtörténik…Beléphetsz. De nem egyedül. VELE. A szerelmeddel. Ő vár a Kapuban. Ha megtalált már, tudd; a Kapuban állsz…az Új Világ kapujában.

Az idő elérkezik. 2011.11.11.

A kísértés.

Mondják, hogy gyenge láncszem, valahol bennünk, amikor tudjuk, hogy nem kéne, de mégis valami odavonz és beleharapunk, és olyan nagyon jól esik. Mennyi ilyen van, életünk sötét foltjai, és takargatni való titkai. Szétszóródva élnek a palettán, különféle élethelyzetek, emberek és életkorok sajátos hozzávalói. Visszatekintve mindenki tudja mikor és hol volt az első, és a második is, sőt az utolsó. Benne van a karma minden idevonatkozó képlete is, de el vannak egyedül is, csak úgy egymagukban. Hozzuk magunkkal ide a földre őket, a mélyben csendben várják a sorsukat, bennünk, hogy mit kezdünk velük. Néhány barátom szerint ezek a sötét foltok a „sátán nevetései”, vagy a duális világunk egyensúlyra váró édes-savanyú hozzávalói. Sokan szeretik őket, babusgatják, ölelgetik és elnevezik. Ami nem is baj, mert ha félünk tőlük, minden fogukat a bőrünkbe eresztik. De van akinek annyira jól állnak, hogy eszükben sincs nélkülük létezni.
Sokan fel sem ismerik őket, és vannak, akik kivételes tehetséggel szórakoztatják embertársaikat tudatosan velük.
De, ahogy az egyik kedves barátom mondaná, az „ördögnek” sokféle arca van. Olyan helyeken bukkan fel, ahol gyenge láncszemeket hordozunk, vagyis ahol a legerősebb a vonzódás, a vágy a kiegészülés, az eggyé válás felé és ezt otthon pakoltuk be, ebbe az életbe.
Azért írom mindezt le, mert az utolsó felismerésem bőven túlmutatott az őrület határain ez ügyben, nem egy hétköznapi láncszem volt. Éjszakai ragadozó, a szellem szárnyain lovagolt és tartott fogva évekig. Izgalommal töltött el és vigyorgott rám, de semmit nem adott, amikor beleharaptam, csikorgott a fogaim alatt.
Véresen halálos.
Vannak nagyon magas szintű évezredes törleszteni való sötét foltjaink is. Amik a modern kor minden technikai, intellektuális és mágikus eszközét igénybe véve várják tőlünk a transzformációt.

Minden vonzódásunk kiegészülést vár, és addig tart bennünket a markában, amíg fel nem ismerjük, el nem csípjük, ez a dolga. Ekkor elveszíti a ránk gyakorolt hatását és elkullog. És jöhet a következő a bőröndben.
De mi, eközben ezerszer belehalunk.

Az örörm

Nem tudtam, hogy önmagamban, önmagában is van létjogosultsága, tere egy érzésnek, aminek nincs iránya. Hogy lehet úgy is örülni reggel, ha felkelek, ha nem látom a napom kisebb és nagyobb örömforrásait, ezt eddig nem tudtam. Emlékszem, amikor kisiskolás voltam, akkor kezdődött bennem ez a keresgélés, hogy értelmet találjak reggel az öltözködéshez és az iskolába való elindulásomhoz. Ott történt valami bennem, ott rakódott fel az ego első rétege, amely szerint az élet csakis előre jól meghatározott örömforrások célbavételével és elérésével élhető. Azóta sok idő telt el. Mélyen bent, a szívem közepén mindig tudtam, hogy valahonnan elindultam és valahová tartok és ez önmagában egy öröm, egy életút, „egy van”, csak úgy, mint a reggeli kávém, örömforrás. Mégis hagytam, hogy a körülöttem történő szituációk sorsszerűvé tegyék a mindennapjaimat. Tanultam, vágyakoztam és belevágtam, sodrottam, hagytam magam és megerőszakoltam. Féltem, szorongtam és toporzékoltam. De minden nap voltam és minden reggel újra és újra megittam azt a kávét. És minden reggel mást gondoltam az előttem álló napról, de sosem éreztem, hogy lenni jó, önmagában, önmagammal, öröm.

Belső utazás

Amikor otthonról elindultunk, teleraktuk a bőröndünket az itteni életünk karmikus feladataival. Kinek-kinek más-más került a megoldandó feladatok és megértendő lélek-minták csomagjaiba. Nem csak a fejlődésüket, hanem az ehhez szükséges pozitív élet ajándékokat is bepakoltuk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű utazás, ezért némi földi jót is becsomagoltunk. Megalkottuk a családi modellünket, ahol felnevelkedünk és kiválasztottuk a lélekcsaládtagjainkat is, akikkel feltétlenül össze fogunk futni. Egy utazás viszont kellő elszántságot és kitartást igényel, főleg a fináléban. Tudtuk, hogy mindig lesz annyi erőnk, hogy eljussunk a következő feladatig, és azt is elhatároztuk, hogy nem adjuk fel, ha már jegyet váltottunk erre az expressz vonatra.
Mire felnőttünk már nagyjából kirajzolódott merre kell mennünk. Túljutva az ember által alkotott ideák világán, az iskolákon és vallási felekezeteken, fejest ugrottunk a fiatal felnőtt-kor tudásra és élményekre éhes beavatásaiba. Közben a mélyben, a lélek finoman csiszolódott a felszín alatt. Lenyeltünk sok gyomorforgató tanulságot és kiadtunk magunkból jó néhány agresszív pofont is. És mentünk, a hóviharban is és a jeges szélben. Néha elénk került egy ismerős családtag, akivel leültünk kávézni az egyik kiálló hegygerincen és pár évig elhittük, hogy a szerelem ajándékával élünk, aztán tovább álltunk, és kerestük tovább az elrejtett kincseket, amikre mind emlékeztünk. A földi létet kezdtük megszokni, a finom borokat, az ölelő másikat, a hosszú sétákat, megszoktuk a rendszerelméleteket, mások és a magunk szenvedéseit, és a mélabús boltos fiút a reggeli kávé mellett.

Közben a lélek lassan ébredezni kezdett.

Ráeszméltünk, hogy több van az időben és a térben, mint amennyit eddig annak hittünk és megéltünk, hogy több van a falak mögött, mint amennyit eddig megismertünk, és léteznek a földi szemmel láthatatlan rejtelmek. Rájöttünk, hogy a szív amit beburkoltunk, elrejtettünk az egyedüli ékszerünk. És senkinek nem mertük ezt megmutatni, és a másikét észrevenni. Előbukkantak az otthoni bőrönd életfeladatai, ég és föld közé álltunk, pont a helyünkre.