Belső utazás

Amikor otthonról elindultunk, teleraktuk a bőröndünket az itteni életünk karmikus feladataival. Kinek-kinek más-más került a megoldandó feladatok és megértendő lélek-minták csomagjaiba. Nem csak a fejlődésüket, hanem az ehhez szükséges pozitív élet ajándékokat is bepakoltuk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű utazás, ezért némi földi jót is becsomagoltunk. Megalkottuk a családi modellünket, ahol felnevelkedünk és kiválasztottuk a lélekcsaládtagjainkat is, akikkel feltétlenül össze fogunk futni. Egy utazás viszont kellő elszántságot és kitartást igényel, főleg a fináléban. Tudtuk, hogy mindig lesz annyi erőnk, hogy eljussunk a következő feladatig, és azt is elhatároztuk, hogy nem adjuk fel, ha már jegyet váltottunk erre az expressz vonatra.
Mire felnőttünk már nagyjából kirajzolódott merre kell mennünk. Túljutva az ember által alkotott ideák világán, az iskolákon és vallási felekezeteken, fejest ugrottunk a fiatal felnőtt-kor tudásra és élményekre éhes beavatásaiba. Közben a mélyben, a lélek finoman csiszolódott a felszín alatt. Lenyeltünk sok gyomorforgató tanulságot és kiadtunk magunkból jó néhány agresszív pofont is. És mentünk, a hóviharban is és a jeges szélben. Néha elénk került egy ismerős családtag, akivel leültünk kávézni az egyik kiálló hegygerincen és pár évig elhittük, hogy a szerelem ajándékával élünk, aztán tovább álltunk, és kerestük tovább az elrejtett kincseket, amikre mind emlékeztünk. A földi létet kezdtük megszokni, a finom borokat, az ölelő másikat, a hosszú sétákat, megszoktuk a rendszerelméleteket, mások és a magunk szenvedéseit, és a mélabús boltos fiút a reggeli kávé mellett.

Közben a lélek lassan ébredezni kezdett.

Ráeszméltünk, hogy több van az időben és a térben, mint amennyit eddig annak hittünk és megéltünk, hogy több van a falak mögött, mint amennyit eddig megismertünk, és léteznek a földi szemmel láthatatlan rejtelmek. Rájöttünk, hogy a szív amit beburkoltunk, elrejtettünk az egyedüli ékszerünk. És senkinek nem mertük ezt megmutatni, és a másikét észrevenni. Előbukkantak az otthoni bőrönd életfeladatai, ég és föld közé álltunk, pont a helyünkre.

A Nőiség Szentsége

Írta:halev
Elgondolkodtam azon, hogy mit is jelenthet ez a kifejezés, aspektus.....energia.
Mert egyből a nőiességre és a nemiségre asszociáltam, szexuális jelleget tulajdonítottam neki.
De a nőiség és a párja egyáltalán nincs összefüggésben a nemiséggel, csak részben....
A szív ugyebár az Egység szakrális központja, az öntudat tudatossága.
És mivel a dualitásban, kettős pólusú valóságtudatban élünk... már aki, ezért két részből áll a tudat.
A szív alatti energiaközpontok alkotják a nőiség szentségének a tudatát.
Az anyai szeretet biztonságát, a nemiség szentségét és az identitás érzéki és érzelmi pszichikumát.
A szív fölötti rész pedig a férfiság szentsége, az őszinte kommunikáció, a nyílt és egészséges önkifejezés,
az éntudat és a világ valóságának a tisztán látása és az atyai energiák támogató szeretetének elfogadása.
Ezért aki a fejében, az elméjében él meg mindent, az csak a férfiság aspektus,
egységtől elszakított duális energiáit éli meg.
Tehát a motiváltság, a hiány és bizonytalanság érzete, és az örök elégedetlenség hajtja.
És, vagy az identitás össze-vissza csapongó, önbizalom és magabiztosság mentes,
őszintétlen és kétségbeesett életét éli.......
Ez extrém és kivételes remélhetőleg, mert pont ez a réteg fogékony az érzelmi és érzéki manipulációra.
Mivel illúziókban él, ezért ki van szolgáltatva a nemiségnek és konkrétan médiafüggő,
mert nem képes szembenézni a saját valóságával.
Tehát a politika, a nemiség de bármi kapcsolata, ami a dualitásban ellenpárként létezik, ezek ellentétét,
elkülönültségét kiélezi és ezért harcát generálja, esetleg az elkülönültség menekülési ösztönét teremti meg....
A teljes elszakadást az Egységtől.....
De ez csak egy ritka, kivételes példa!

Az "új energia" egyre erősödő, kényszerítőnek tűnő tudatosító hatása különbözőképpen nyilvánulhat meg.
Elsöpri a hazug, önbecsapásra épült biztonságérzetet, a szexuális vágy hatalmas alul vagy túlkompenzálására késztet,
tehát a nemiség teljes újraértékelésére motivál,
és a legmélyebb önismeretre sarkall, a hamis identitás és személyiségtudat lerombolásával.
De a nőiség szentsége csak annyira (lesz) kényszerítő erejű, amennyire hatalmas az ellenállás valakiben.
Ellenállás az igaz, egységre és békére törekvő, isteni szeretettel szemben!

2012 az "új energia" áldása....

Valahol azt hallottam, hogy egy új kor küszöbén állunk, és egy ideje új energiák jelentek meg,
melyek egyre intenzívebben fogják megváltoztatni a földi valóságot,
és ezen energiák 2012 végén teljesednek ki.
Ez a szám egy világ végét jelképezi, és egy fényesebb kor hajnalát hozza el........de nem új energiákkal.
Ez az erősödő energia ugyanolyan ősi energia mint a párja az egységben, a dualitásban az ellenpárja.
Az új energia a nőiség szentsége, mely elsöpri a patriarchális uralom manipulatív,
diktatórikus és domináns rendszerét, és kiegyensúlyozza újra a szeretetet a Földön (a kollektív és a személyes tudatban).
Ezt az energiát bebörtönözték, megalázták, manipulálták és titkolták hatalmas jelentőségét.
A nőiség szentsége ugyanis a teremtő, a férfias energia pedig az ezt fenntartó, társteremtő aspektus.
E kettő tisztaságával, kiegyensúlyozásával, azonos "rangra" emelésével megnyílnak a szeretet kapui a szívben.
Egyre több szívben, tudatban és ezzel lassan a Földön is.......

A szentháromság "új" áldása pedig talán így szól majd: Az Atya, a Gyermek és az Anyaistennő egységének, (tehát) Istennek nevében, Ámen!

-------------bárcsak így lenne:)------------------

Önsorsrontás a kishitűség miatt.

Na, ide is eljutottam, a bűntudathoz. Először is ez nem egy fajta félelem, ez egy érzés, de ugyanolyan gátja a te világod megteremtésének, mint a félelem. Sokszor tudat alatt van és nem nagyon akar előbújni. Magad köré emelt fal, ami nem engedi meg neked, hogy a szíved szerinti álom melóban dolgozz, vagy a legédesebb házban élj a kedveseddel. Saját magad falazod be a „nem érdemlem meg” jelszóval a hiányaidba, hogy ott szépen nyalogasd a sebeidet és átcsapjál az önsajnálatba, és a keserűségedben a sárdobálásba mindenki felé, aki ügyesebben teremt mint te. Nem jó megoldás. Ez eddig tiszta. De gyakorlott önelemzőként rá kellett eszmélnem a bűntudat különböző fokozataira, amik édes köntösben elrejtőzve bújnak hozzád, hogy aztán ne leld meg a nyugalmadat magaddal.

Az első a mások felé érzett hamis felelősség érzeted. Oké, én is anya vagyok és gyermek is, sőt sok barátom is van. Miért ne kéne foglalkoznom az ő gondjaikkal? Mert nem a tiéd. Voltak elrejtett fájdalmaim is, olyanok felé akik már nem élnek velem. Ez az a gát, ami nem engedi kibújni belőled a pillangót, ez az a hit, ami szerint felelős vagy te, mások jólétért és boldogságáért és életéért, sőt a halálukért is. Ebben a dologban ott van a bibi, hogy ilyenkor elveszed a fókuszodat magadról, teréz anya leszel, felkened magadat egy szociális és mentális munkára, ami ha csak nem ez a foglalkozásod nem a te dolgod. Nagyon nehéz észrevenni a mélyben megbúvó önszeretet hiányt, mivel olyan köntösben adja el magát, hogy ez csupán empátia. Mi nők hozzászoktunk a gondoskodáshoz, kicsi korunktól fogva ezt játsszuk a babáinkkal és később a pasikkal, aztán meg a srácokkal, akik megszületnek mellénk. Akármilyen fiús csajnak is gondolod magadat, tuti találsz elrejtett hamis „gondozni való” vágyakat magadban. Ha elindulsz valamilyen megvilágosodási lépcsőn, erőteljesebben kell szembenézned az adni akarás kényszerével, mert nincs rá szükség. Egyedül önmagaddal tudsz utat mutatni, és akkor, ha szereted magadat annyira, hogy megteremts mindent, amit a szíved álmodik. Ebben nincs kecmec, a teremtő energiádat csakis saját magad hasznosíthatod, ekkor leszel élő és ható, és persze ekkor nyugszol meg te is, önmagadban. Gátja lesz a szereteted áramlásának ha szétszórod a figyelmedet és energiádat mások sebeinek nyalogatására. Nem fogod megélni a tiéidet, ennyi. Ehhez meg kell engedned magadnak, hogy szeresd magadat.

A második a „mindenért én vagyok a hibás”. Meglátod, ha a tudatodat rányitod önmagadra, beragyog mindent a létezésed öröme. Megszámolod a családodat, barátaidat és kedveseidet, és a végén önmagaddal találod szembe magadat, minden értem történt. Minden fájdalom, konfliktus és vita útkeresésed jelzőlámpája volt. Nem hibás, hanem nyertes vagy, az élet játékának színpadán, és részt vehetsz a viharos finálén. De ha ezt nem értékeled át, a nyakadat szegheti a bűntudat és a fájdalom, sőt a keserűség és a bánat. Vigyázz kinek hiszel, az őrület határmezsgyéjén lépkedsz ilyenkor. Gondolj a falakra, magadban, amiket te emelsz a vágyott célok elé.

A harmadik a „senki és semmi vagyok”. Könnyű beleesni, a média és a közszereplők reflektorfényében, tényleg csak egy egyszerű kicsi porszem lennék, a 50 négyzetméteres kockaszobámban, a tv előtt. Leértékelsz valami olyan nagy és olyan különleges szépséget, ami beragyogja a szomszédok, munkatársak és egy két jó barát életét. Nem vagyok sovány, nem vagyok izmos, lóg rajtam a gatyám, és nem járok trendi helyekre esténként ismerkedni, nem nézem ezt a műsort, vagy éppen nem itt vagy ott tanulok ....dolgozok.
Elcsendesülsz éjszaka és nem tudod hová tenni létezésed természetét, hiszen senki nem hív fel, nem csinál neked programot és a haverok is csak kéthetente visznek el pecázni. Gyorsan elkezdesz aggódni, vajon ha nem lennék, hiányoznék-e valakinek, egyáltalán mi a szarnak születtem erre örült világra.

Minden gondolattal teremtünk, életbe hívunk egy örömforrást, energiánkkal teremtjük a pillanatainkat és tesszük szebbé a körülöttünk élőkét is. Összefonódnak a szálaink, érezzük egymást, a gondolatainkkal és nem kell hozzá kommunikálnunk, hogy tudjuk, kivel mi van. Egyben vagyunk az egyek, és külön a legszebbek. Formázzátok át a gátjaikat, mert nem tud áramlani rajtad és benned a te és az én új világom, olyan világ, ahol minden és mindenki a helyén van. Mert megérdemeljük:)

Férfi és női szerepek a mostban…

Tanultam szociológiát, és kultúrtörténetet. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is hasznomra lesz. Azt sem mondhatnám, hogy minden megmaradt bennem. Korszakváltásban vagyunk, sokkal erőteljesebben mint a hatvanas években. Minden bekövesedett, elavult és lejárt lemez után forradalom lesz, energia kisülés és ez után pedig fejlődés. Minden színterén a világunknak, belül és kívül egyaránt. Minden gondolat benned születik, mintát és energiát sugárzol a jelenléteddel, tehát a belső átalakulás teremti a külsőt. Kidobálod a régi ruháidat és cipőidet, felöltözöl egy új színdarabhoz. A forradalom benned átszövi az egész lényedet és ezáltal hat a mikró és makró környezetedre. „Föld alatti” forradalom, vagy láthatatlan átjáró emberei vagyunk.

Nő vagyok, átalakulásban valami felé. Átrendeztem a női mintáimat, azokat is amelyeket anyáinktól, nagyanyáinktól kaptam, és azokat is amelyekre emlékszik a lelkem, valaha megélt életeiből. De még mindig találok bekövesedett darabkákat. Egy férfi és egy nő találkozását, egy férfi és egy nő szerepaspektusait, egy férfi és egy nő legutolsó leheletét, a szívekig hatolót a mindennapokban.

Két dolgot figyeltem meg magam körül. Az egyik a gyors szex, a másik pedig az a plátói rajongás. Mindkettő élesen ellentétes mindennel amit egy férfi és egy nő megélhet, messze távol az emberi természettől, a lelkünk középpontjától. Minden nemi szerepünk a régi paradigma maradványa, recsegő ropogó randi etika, magunkban karácsonyfává díszített rém egyszerű történetek, amelyekből könnyes éjszakák születnek. Elsiklunk a lényeg felett, külsőnk trendi, a hajunk csillog, a farmerjeink csövek és az érzékiségünk átjáró ház a napsütötte plázsokon. Tanulunk, utazgatunk és dobáljuk a testünket egyik kézből a másikba. Amíg elfárad a lélek és befásul a szív.
Ha nincs bátorságunk és kedvünk élni, vagy időnk, elkezdünk álmodozni egy „tökéletesről”. Felaggatjuk a hentes srácot a szomszédban színes díszekkel és máris kész a karácsonyfánk. Ha megszólít a karácsonyfánk, időbe telik felismerni a kopasz görcsös ágakat a díszek alatt, és ráébredni ez nem a mi fánk.

Így sosem lesz forradalom. Szembe kell úszunk az árral, fel-fel jönni a víz tetejére és emelkedni a legmagasabb hullámokkal a szíveinkkel. Kinyilvánítani a lelkünk legmélyebb, legtömörebb éteri fényét, megmozgatni a teremtő ősi energiáinkat, megélni mát, egyedül, vagy valakivel.