Na, ide is eljutottam, a bűntudathoz. Először is ez nem egy fajta félelem, ez egy érzés, de ugyanolyan gátja a te világod megteremtésének, mint a félelem. Sokszor tudat alatt van és nem nagyon akar előbújni. Magad köré emelt fal, ami nem engedi meg neked, hogy a szíved szerinti álom melóban dolgozz, vagy a legédesebb házban élj a kedveseddel. Saját magad falazod be a „nem érdemlem meg” jelszóval a hiányaidba, hogy ott szépen nyalogasd a sebeidet és átcsapjál az önsajnálatba, és a keserűségedben a sárdobálásba mindenki felé, aki ügyesebben teremt mint te. Nem jó megoldás. Ez eddig tiszta. De gyakorlott önelemzőként rá kellett eszmélnem a bűntudat különböző fokozataira, amik édes köntösben elrejtőzve bújnak hozzád, hogy aztán ne leld meg a nyugalmadat magaddal.
Az első a mások felé érzett hamis felelősség érzeted. Oké, én is anya vagyok és gyermek is, sőt sok barátom is van. Miért ne kéne foglalkoznom az ő gondjaikkal? Mert nem a tiéd. Voltak elrejtett fájdalmaim is, olyanok felé akik már nem élnek velem. Ez az a gát, ami nem engedi kibújni belőled a pillangót, ez az a hit, ami szerint felelős vagy te, mások jólétért és boldogságáért és életéért, sőt a halálukért is. Ebben a dologban ott van a bibi, hogy ilyenkor elveszed a fókuszodat magadról, teréz anya leszel, felkened magadat egy szociális és mentális munkára, ami ha csak nem ez a foglalkozásod nem a te dolgod. Nagyon nehéz észrevenni a mélyben megbúvó önszeretet hiányt, mivel olyan köntösben adja el magát, hogy ez csupán empátia. Mi nők hozzászoktunk a gondoskodáshoz, kicsi korunktól fogva ezt játsszuk a babáinkkal és később a pasikkal, aztán meg a srácokkal, akik megszületnek mellénk. Akármilyen fiús csajnak is gondolod magadat, tuti találsz elrejtett hamis „gondozni való” vágyakat magadban. Ha elindulsz valamilyen megvilágosodási lépcsőn, erőteljesebben kell szembenézned az adni akarás kényszerével, mert nincs rá szükség. Egyedül önmagaddal tudsz utat mutatni, és akkor, ha szereted magadat annyira, hogy megteremts mindent, amit a szíved álmodik. Ebben nincs kecmec, a teremtő energiádat csakis saját magad hasznosíthatod, ekkor leszel élő és ható, és persze ekkor nyugszol meg te is, önmagadban. Gátja lesz a szereteted áramlásának ha szétszórod a figyelmedet és energiádat mások sebeinek nyalogatására. Nem fogod megélni a tiéidet, ennyi. Ehhez meg kell engedned magadnak, hogy szeresd magadat.
A második a „mindenért én vagyok a hibás”. Meglátod, ha a tudatodat rányitod önmagadra, beragyog mindent a létezésed öröme. Megszámolod a családodat, barátaidat és kedveseidet, és a végén önmagaddal találod szembe magadat, minden értem történt. Minden fájdalom, konfliktus és vita útkeresésed jelzőlámpája volt. Nem hibás, hanem nyertes vagy, az élet játékának színpadán, és részt vehetsz a viharos finálén. De ha ezt nem értékeled át, a nyakadat szegheti a bűntudat és a fájdalom, sőt a keserűség és a bánat. Vigyázz kinek hiszel, az őrület határmezsgyéjén lépkedsz ilyenkor. Gondolj a falakra, magadban, amiket te emelsz a vágyott célok elé.
A harmadik a „senki és semmi vagyok”. Könnyű beleesni, a média és a közszereplők reflektorfényében, tényleg csak egy egyszerű kicsi porszem lennék, a 50 négyzetméteres kockaszobámban, a tv előtt. Leértékelsz valami olyan nagy és olyan különleges szépséget, ami beragyogja a szomszédok, munkatársak és egy két jó barát életét. Nem vagyok sovány, nem vagyok izmos, lóg rajtam a gatyám, és nem járok trendi helyekre esténként ismerkedni, nem nézem ezt a műsort, vagy éppen nem itt vagy ott tanulok ....dolgozok.
Elcsendesülsz éjszaka és nem tudod hová tenni létezésed természetét, hiszen senki nem hív fel, nem csinál neked programot és a haverok is csak kéthetente visznek el pecázni. Gyorsan elkezdesz aggódni, vajon ha nem lennék, hiányoznék-e valakinek, egyáltalán mi a szarnak születtem erre örült világra.
Minden gondolattal teremtünk, életbe hívunk egy örömforrást, energiánkkal teremtjük a pillanatainkat és tesszük szebbé a körülöttünk élőkét is. Összefonódnak a szálaink, érezzük egymást, a gondolatainkkal és nem kell hozzá kommunikálnunk, hogy tudjuk, kivel mi van. Egyben vagyunk az egyek, és külön a legszebbek. Formázzátok át a gátjaikat, mert nem tud áramlani rajtad és benned a te és az én új világom, olyan világ, ahol minden és mindenki a helyén van. Mert megérdemeljük:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése