A boszorkányok

Amikor megszülettem fiúnak vártak. Lelkemet anyukám méhében teletették a férfi erő jelképeivel, a szüleim, hiszen nekik jöttem ajándékba. Nő lettem, és nagyon nehezen jöttem, mert már ott tudtam a csalódásukkal szemben úszva, kell megmutatnom testemet. Két héttel túlhordott anyukám, és fogóval kellett kihúzni belőle. Lelkemet nem látták, nem érezték és nem keresték. Nem baj, de nagyon sokáig rosszul viseltem, hogy nőnemű elsőszülött lettem. Hasfájósnak mondtak, de emlékszem is rá. Másfél év múlva jött egy kisfiú is, könnyedén és vidáman, tele élettel és minden egyensúlyba került otthon.

Fellégezhettem, és meg is tettem, gyorsan megtanultam járni, beszélni és simán szocializálódtam minden nemű oktatási – nevelési intézménybe.
Minden élethelyzetben férfiasan és impulzívan szerettem koordinálni. Nem hittem az asztrológiában, istenben és semmi másban. Ösztönösen mentem a szívemmel, és szerettem és szerettek, és ez így volt kerek az életem. Tanultam és hagytak, minden úton elindulni, amely önmagamhoz vezetett. Hamar elengedték a kezemet, és én ügyesen navigáltam, de mindig erőteljesen és magabiztosan, vagyis férfiasan éltem, isten és emberek nélkül, egy magamban.
Gyerekeim születtek, és házam, földem lett, sőt mozgattam egy kisebb csapatot, amelyben a gittegylet elnöke lehettem.
Fiúkkal nevelkedtem és fiúkat szültem.
Nem találtam erős és mágikus nőket magam körül, akik okosan kézben tartják a szeretetüket. Nem tudtam tisztelni sem az erősebb nemet, sem a gyengébbet, sem a földet, sem az eget, egyedül magamban hittem és a bennem élő mágiában. Így mentem utamon, amíg elértem erőm végét és megmozdult bennem egy kérdés, amire nem találtam a választ magamban.
A mágiát sem tiszteltem, nem tudtam mit jelent, a középkori olvasmányok jutottak eszembe, ha ezt a szót hallottam és a festmények, a tárgyak és a fura ruhákat viselő emberek. Ösztönösen menekültem a kötöttségektől és bármilyen rám erőltetett hitrendszertől, párat megnéztem, hogy még távolabbra elkerüljem őket. A szabadságban és az emberben hittem. A nők mágiájáról semmi sem jutott eszembe a férfiakról pedig csakis a buta ostoba vallások és királyok, akik manipulálták az emberi szabadságtudatot. És az erőszak.
Hogyan lettem mégis boszorkány?
Nem is vagyok boszorkány.
Hogyan élhetem mégis a szívem szerinti legklasszabb dolgot meg a mában, így, ezekből összerakva. Hogyan próbálok mágikus nő maradni ebben a hitrendszerekkel és egoista férfiakkal, és elnyomott nőkkel tűzdelt XXI. században, nem tudom, visz a lábam és a kezem, tudom a dolgom, és teszem.
Boszorkány lennék?
Az vagyok.
Ha a szívem ás és kapál és pelenkáz, pizzát süt, gyámolít és erőt ad. Ha a testem nem adja meg magát a félelmek óriás kígyóinak, ha megengedem bárkinek, hogy átlásson rajtam, akkor én egy modern kori boszorkány vagyok, asszem.
És sok boszorkány ébredezik velem, szépek, erősek és tiszták. És érezhetjük egymásban a mágikus önmagunkra találásaink "férfias" erejét. Nem kell zászlókat hordoznunk és csatákat vezetnünk, nem kell férfiak árnyékában a hátsó szobákban varázsolnunk, és nem kell elrejtenünk ékességeinket gyolcsruhák és hitrendszerek mögé.
Asszem, ez így jó nekem, bárminek vártak, és bárki lettem.

Integráljunk

"Megtarthatod a zsákjaidat, az aspektusaidat, melyek félnek és szeretnének téged fagyott állapotodban tartani, beragadva az időben. Vagy talán átadhatod őket a Lelkednek, és megengedheted, hogy az átalakulás belőled pillangót varázsoljon. Amely valójában vagy. Egy nagyszerű pillangó vagy. Egy ragyogó, csillogó, törékeny pillangó, amely valójában vagy, igazán, igazán vagy.

Mindenki, aki ide jött a földre, két félre vált. Azért hogy megtapasztalhassa mindkét nem előnyeit és hátrányait. Folyamatosan nemet cseréltetek, mégha ez hihetetlen is. A mostani energiáitokat, ami vagy női vagy férfi energia, nem olyan régen érzitek kizárólagosnak. Talán Atlantisz óta. A férfi és női energia csodálatos egysége hozza létre a harmóniát magadban és a világban. Az a folyamat, amin most keresztül mész, nem egyedi, mindenkinek ez az útja, aki felemelkedik. Megtartva a választott fő energiát integrálja a másikat is, annak különböző aspektusaival együtt. Ezek az aspektusok integrálódásra vágynak és ott vannak az egyén körül, várva a pillanatot, amikor egyesülhetnek. Vággyal telve nézik a másik felet, mert mágnesesen vonzza őket a másik pólus. Mindezt kivetíted a külvilágba is és ha nem integrálod őket energia szintjén, energetikailag, akkor a külvilágban harcolsz velük. Mert a mágnesnek mindkét oldala jelen van ebben a kapcsolatban. A vonzó és a taszító is. Az integrálást a feltétel nélküli szeretet és elfogadás önmagad iránt előzik meg. Ha benned a női pólus már egész, akkor megjelennek ezek a külső aspektusok, lényed férfi részei. Minél előbb integrálod őket, annál előbb jutsz el a tökéletes egyensúly és béke, régen nirvánának nevezték, állapotába. És akkor kezdődik meg az igazi utazás. És vonzol be olyan entitásokat, akik már szintén rendelkeznek ezekkel a belső minőségekkel, lényük egész és teljes. A vonzás ekkor már nem a hiány alapján működik, hanem a hasonlóság alapján. A szinkronicitás alapján, a Mi vonzása alapján."

Az érzelmekről.

Abból élem a legszebb perceimet, hogy érzek. Az emberi lélek motivációit, mozgatórugóit érzékelem. Dimenzió sztrádának nevezem, amikor a múlt, jövő és jelen összefut bennem.
Ráhangolódhatok azokra a gondolat és érzelem mintákra, amik blokkolják egy csomó kibontásának lehetőségét.
Annyira belemerültem, hogy meglepődtem a saját érzelmeimen.
Sorra kerültem, és rendesen kettéváltam. Alulról felfelé, hátulról előre kielemeztem a történetet, jó önelemzőhöz híven, alaposan. De csak egy lila diszkógömböt találtam a hármas és a kettes csakrámban, amivel semmit nem tudtam kezdeni. Hagytam, hadd legyen lila minden bennem, bár állandóan figyelnem kellett, mi nem lesz ebben a jó, mikor fog megszűnni és honnan hová tart ez az érzelem és miért. A tükröm, akitől elindult bennem az átalakulásom, semmit nem tudott az egészről és nem is volt baj, hogy nem lát engem állandóan színjátszónak, de főleg lilának. A kis buta gömböm néha a jelenlétében elkezdett forogni, és amikor hazaértem és elaludtam felébresztett. Én pedig vittem mindenhová magammal és nevetve meséltem a barátaimnak, hogy mi esett meg velem. Még most is itt van. Nem késztetett baromságokra, nem akart kizökkenteni a mindennapi teendőimből és nem vette el az eszemet sem, de ha elcsendesült a ház, a varázsló bennem megkérdezte tőle, mit akarsz te tőlem. Amikor nem válaszolt nekem, elmentem egy másik varázslóhoz, aki megállapította, hogy ott van és néha forog. Mondom ezt én is tudom, de minek, valamit átalakít benned, volt a válasz. Oké, gondoltam kiveszem magamból, 3 napig eltűnt, aztán visszajött, és morgott egyet, hogy én ezt hogyan képzelem, hogy nélküle jó nekem. Álmosan kibékültem a gondolattal és elmentem megkérdezni a tejúti ismerőseimet, mi a franc ez bennem. A válaszok minden síkon többrétegűek és számomra kihámozhatatlanok voltak, ja és minden válasz teljesen közömbösen közölte velem, hogy ennek most így kell lennie, bennem él és fejlődik egy darabig, mert olyan sokáig nem volt nekem ilyen lilám. Elhittem. Kezdtem rendesen zavarban lenni magammal és kiváltójával, hogy úgy viselkedek a jelenlétében, mint egy öt éves, mi több észrevettem, hogy az egész szituval semmit nem tud kezdeni ő sem. A gömb nem fejlődött nagyra, stagnált, de ott volt. Volt egy ötletem, miszerint közvélemény-kutatást végzek a helyzetemről tanult és tapasztalt barátaimmal, akik végig ülték már a mágia és az érzelmek világának ezen osztályait. A helyzet tovább romlott. Konkrét segítséget nem raktam zsebre, és minden ment tovább a maga lila útjain. Reggelente elindultam a srácokkal és a ruhám alatt ott zümmögött a gyomromban lévő lila gömb. Bevásárlásnál és sétánál ugyanígy, élte a maga kis önálló életét, nem beszélt velem, ezért nem értettem semmit az egész jelenlétéből, ahogy most sem.
Belegondolva, évek óta nem voltam semmilyen színű, ezen a tavaszon megtapasztalhattam, együtt nyíltam meg a virágokkal és lettem olyan mint ők, illatosan színesen és természetesen. És ahogy őket sem érdekli, hogy ki érti vagy érinti meg őket, mégis teszik a dolgukat, úgy döntöttem én is ezt teszem.

A tisztaság fogalma

Nem messze innen, a nagy hegyeken túl, történt egyszer velem, hogy megkérdeztem magamtól, mi is az a tisztaság, mikor azt mondom valakire, vagy önmagamra, hogy tiszta. Nem részletezem a fogalom és érzelem mintákat amik beugrottak sorrendben, sok volt. Elindultam egy irányba, mégsem tudom hová tenni egy lélek tisztaságának fogalmát, ez ijesztővé kezdett válni. Igen, megriadtam tőle, azt gondoltam ez olyan alapkő féleség, amit a házépítéskor leteszünk, és nekem nem volt meg.

Leültem, ami olykor nagyon nehéz, és megfogtam a kulcsot, hátha elforgatja a titkok kamráinak zárait. Gondolkodni kezdtem, pedig érezni szeretek.
A tiszta egy fehér papír, egy frissen mosott alma, egy csendes nyári zápor, vagy egy kedves szívmelengető mosoly. Úgy ennyi jutott eszembe. Nem sokra mentem vele.
Tiszta, ami eljut hozzám és megértem, magamévá tehetem, beépül a lelkem réseibe, beékelődik és elindítja a maga útjait bennem, bármi vagy bárki adta nekem. Attól lesz tiszta, hogy felém tart és én elhiszem, hogy az enyém. Lebontja bennem a falakat, amiken át lesem a világot. Úgy válik a részemmé, hogy befogadom, és ő megengedi nekem, hogy az enyém lehessen. Mondhatnék bármit a lélek vágyairól, az élet és az elme kitalációiról a tisztaság fogalmáról, számomra tök egyszerűen ez a tisztaság. Így éljük meg egymás igazságait és lehetünk önmagunk mi is, ha hagyjuk hogy átáramoljon bennünk a valódiság tisztasága, falak és nehéz félelmek nélkül.

„Az érzések valójában nem negatívak és nem pozitívak. Semleges jelentések, olyanok, mint egy energiát mérő műszer.”


Spirituális képességfejlesztés
Tanfolyam


Egy lehetőség a tudat feletti képességeid felismerésére és fejlesztésére.


Ha érzéseid, intuícióid vezetnek át életed csomópontjain,
Ha látsz, hallasz, vagy érzel a fizikai valóságon túl,
Ha szomjazol képességeid megélésére, megértésére,
Ha ki akarod próbálni magadat másokkal, hogyan tudsz segíteni magadnak,
Ha kérdéseid vannak, de még sosem kaptál válaszokat rá,
Ha vágyódsz olyan emberek közé, akik hasonlítanak rád.


Itt egy lehetőség, hogy izgalmas utazást tegyél ebbe a világba.

Egynapos, három részből álló tanfolyamot szervezek a tanulni vágyó, vagy csak kíváncsi érdeklődőknek.


Felfogjuk, megismerjük és megtapasztaljuk a tudat feletti képességeket. Így megértjük, kiben mi rejlik. Átnézzük és kielemezzük a speciális léleklátásokat.
Átbeszéljük a médiumitást, a csatornázást és a különböző léleklátásokat, lélek érzékeléseket.
A végén pedig gyakorolunk, hogy önbizalmunk erősödjön.


A tanfolyamon bárki részt vehet, március 24.-én, szombaton, reggel 10.00-16.00 óráig lesz, három nagyobb előadásban, Pákozdon, nálam.


Kérlek itt jelezd részvételi szándékodat.
moyobeus@gmail.com

M.Bea
Spirituális tanácsadó, médium

halev: A megértésről

Régebben említettem valahol a gyávaságot és a szégyenérzetet, a megszégyenülést. Ezek nagyon mély, tudattalan félelmek. A sötétség, a tudatlanság részei. Valószínűleg csak nekem, mert csak bátor embereket ismerek......:) A szégyenről pedig nem beszél senki, biztos csak én találtam "fel"....:) Ez így van, az ego páncélzata és fegyverzete roppant kifinomult, személyre szabott. Legyen ez a sötétség........ami a fény hiánya. A fény pedig legyen az értelem, intelligencia. Tehát a megértés, elfogadás. Vigyünk egy kis fényt a sötétségbe, mellyel értelmet nyer, megértést kap, ezzel lehetőséget az elfogadásra. A szégyen csalódássá változik, a gyávaság pedig a csalódástól való félelemmé, szorongássá. Csalódni pedig egy dologban lehet, az illúzióban, a szeretet illúziójában. Abban, hogy a csalódással véget ér valami. Csak a félelem ér véget, hiszen az igaz, feltétel nélküli szeretet örök, örökkévaló, önvaló. A csalódás a leghatalmasabb tanító, mely a valódi szeretet, a fény felé kényszerít, motivál. Megértésre és ezzel elfogadásra késztet, kérlel. Tehát vágyakozik. A sötétség, a tudatlanság szeretetre vágyik, megértésre és elfogadásra. Az egyetlen fegyvere pedig a csalódás, és a csalódástól való félelem. Ezért addig létezik a sötétség, amíg értelmet nem nyer, tehát szeretetet kap. Ezzel megsemmisül. Nem marad utána semmi, csak a most pillanata, mely a végtelen tér, az örökkévaló. Hiszen mindig most van, mindig a most pillanata az egyetlen örök valóság. Ami elmúlt és ami lesz, csak illúzió........ A sötétség. Amit megértettem és ezzel el tudtam fogadni, hiszen nélküle nem keresgéltem volna, és így nem találtam volna "RÁ", vagy Ré:) , de teljesen mindegy minek hívom.... Ha ragaszkodni kezdenék hozzá, vagy a szavak fogalmi ketrecébe zárni, eltűnne. Mert "csak" egy pillanat, a most örökkévaló pillanata. Viszont maga a teljesség jelenléte....hihetetlen pillanat:) Ezt nem lehet megérteni, de közelebb visz hozzá minden elfogadás...... Mely a megértés lehetőségével kezdődik....... A lehetőségek elfogadása pedig a remény. És a "remény hal meg utoljára".......

Élet a szerelem után.

Bocsánatot kellett kérnem ma valakitől, hogy beleszerettem. Hosszú idő telt el, azóta, hogy megismertem, kezdetben csupán rengeteg kérdésem volt hozzá, megválaszolta, vagy ha nem, kiegészítette a mondataimat. Együtt agyaltunk az ébredéseinkről, a felszabaduló tudatalattink örömmel táncolt éjszakánként a levegőben. Édes érzés volt ugyanabban a cipőben megélni a változásainkat, és közben sokat nevettünk magunkban, micsoda hülyeségek jutnak az eszünkbe. Véresen komoly kvantumugrásokat tettünk az ismeretlenbe, szépen csendben, egyetlen hang nélkül, némán a gépeink előtt ülve. Később támaszt és segítő kezet nyújtva, asszem a halálból hozott vissza. Volt idő, hogy eszembe jutott a romantika, erősen kapaszkodva, görcsösen rángatózva akartam őt. Aztán megfogalmaztam spirituális szemszögből, ez bizony egy ilyen társ, egy olyan érzés és egy amolyan dolgunk van. Ma pedig elnézését kértem, hogy beleszerettem. Egy pillanatig megállt a kezemben a gomb, hogyan jut eszembe ilyen ostoba mondat. Bizony a gondolat bennem helyes volt és le is írtam., mert elengedtem vele őt. Az elengedés, valami olyan, mint hogy megadod a jelet az univerzumnak, hogy én már többé nem irányítok. Egomentes lét. Tudom, minden könyv erről szól, nekem miért nem volt ez ilyen egyszerű. Azért, mert a beleszeretésemmel elvártam, hogy ő is ezt tegye, és hibáztattam érte, hogy miért nem, és ha nem őt bántottam hogy nem akar engem, akkor magamat, hogy biztosan nem vagyok elég jó neki. Mindkettő tévút, az áramlásban. Azonosulások, a szeretet nevébe., a szerelem nevében. Nem tudtam elengedni a gondolataim és érzéseim színes lufi felhőit, a berögződött minták uralták az egómat. Néha elcsodálkoztam, miért nem érzem az áramlást vele, hiszen régen olyan egyszerű volt szárnyalnunk, de rájöttem én közben beleszerettem. Paradoxonba kerültem, a szeretet nevében és máris kiestem a "mindenható áramlás" könnyed érzéséből. Ilyenkor nagyokat zuhantam, lefelé és ott sírdogáltam a padlón, és sokszor meg is haltam. Akartam mindent belőle, úgy ahogy szárnyaltunk, egykor. A minden számomra megfogalmazhatatlan illúzió mező volt, de olyan jól hangzott. Ő tudott csak úgy válaszolni, ő érzett rá, ő volt a támasz és minden gombot megtalált bennem ahhoz, hogy közelebb kerüljek belső magomhoz. Miért pont bele kellett szeretnem? Ma leírtam, szó szerint, és égnek álltak a hajszálaim tőle, de rájöttem végre. Van élet a szerelem után.