A boszorkányok

Amikor megszülettem fiúnak vártak. Lelkemet anyukám méhében teletették a férfi erő jelképeivel, a szüleim, hiszen nekik jöttem ajándékba. Nő lettem, és nagyon nehezen jöttem, mert már ott tudtam a csalódásukkal szemben úszva, kell megmutatnom testemet. Két héttel túlhordott anyukám, és fogóval kellett kihúzni belőle. Lelkemet nem látták, nem érezték és nem keresték. Nem baj, de nagyon sokáig rosszul viseltem, hogy nőnemű elsőszülött lettem. Hasfájósnak mondtak, de emlékszem is rá. Másfél év múlva jött egy kisfiú is, könnyedén és vidáman, tele élettel és minden egyensúlyba került otthon.

Fellégezhettem, és meg is tettem, gyorsan megtanultam járni, beszélni és simán szocializálódtam minden nemű oktatási – nevelési intézménybe.
Minden élethelyzetben férfiasan és impulzívan szerettem koordinálni. Nem hittem az asztrológiában, istenben és semmi másban. Ösztönösen mentem a szívemmel, és szerettem és szerettek, és ez így volt kerek az életem. Tanultam és hagytak, minden úton elindulni, amely önmagamhoz vezetett. Hamar elengedték a kezemet, és én ügyesen navigáltam, de mindig erőteljesen és magabiztosan, vagyis férfiasan éltem, isten és emberek nélkül, egy magamban.
Gyerekeim születtek, és házam, földem lett, sőt mozgattam egy kisebb csapatot, amelyben a gittegylet elnöke lehettem.
Fiúkkal nevelkedtem és fiúkat szültem.
Nem találtam erős és mágikus nőket magam körül, akik okosan kézben tartják a szeretetüket. Nem tudtam tisztelni sem az erősebb nemet, sem a gyengébbet, sem a földet, sem az eget, egyedül magamban hittem és a bennem élő mágiában. Így mentem utamon, amíg elértem erőm végét és megmozdult bennem egy kérdés, amire nem találtam a választ magamban.
A mágiát sem tiszteltem, nem tudtam mit jelent, a középkori olvasmányok jutottak eszembe, ha ezt a szót hallottam és a festmények, a tárgyak és a fura ruhákat viselő emberek. Ösztönösen menekültem a kötöttségektől és bármilyen rám erőltetett hitrendszertől, párat megnéztem, hogy még távolabbra elkerüljem őket. A szabadságban és az emberben hittem. A nők mágiájáról semmi sem jutott eszembe a férfiakról pedig csakis a buta ostoba vallások és királyok, akik manipulálták az emberi szabadságtudatot. És az erőszak.
Hogyan lettem mégis boszorkány?
Nem is vagyok boszorkány.
Hogyan élhetem mégis a szívem szerinti legklasszabb dolgot meg a mában, így, ezekből összerakva. Hogyan próbálok mágikus nő maradni ebben a hitrendszerekkel és egoista férfiakkal, és elnyomott nőkkel tűzdelt XXI. században, nem tudom, visz a lábam és a kezem, tudom a dolgom, és teszem.
Boszorkány lennék?
Az vagyok.
Ha a szívem ás és kapál és pelenkáz, pizzát süt, gyámolít és erőt ad. Ha a testem nem adja meg magát a félelmek óriás kígyóinak, ha megengedem bárkinek, hogy átlásson rajtam, akkor én egy modern kori boszorkány vagyok, asszem.
És sok boszorkány ébredezik velem, szépek, erősek és tiszták. És érezhetjük egymásban a mágikus önmagunkra találásaink "férfias" erejét. Nem kell zászlókat hordoznunk és csatákat vezetnünk, nem kell férfiak árnyékában a hátsó szobákban varázsolnunk, és nem kell elrejtenünk ékességeinket gyolcsruhák és hitrendszerek mögé.
Asszem, ez így jó nekem, bárminek vártak, és bárki lettem.