Családlélektan

Holografikusan képzeljük el, ne képekben és mintákban. Férfi, nő, szokott párosításban.

Túl az üveghegyen és az Óperencián. Férfi fiatal és zaklatott, nő érett és mindent tudó. Szeretni nagyon, tehát, elfogadó. Az út része vagy célja, a két fiú, kicsi és nagy. A törések és veszteségek hatására a közös utazás végére érnek. Hallanak dolgokat, az egyéni út fontosságáról, ösztönösen követik a szíveiket. Életerejük, más más mederben folyik tovább, külön élnek, de forrásvizük a fiaiké. Egyre tisztábbak a vizeik egymás zavaros hatásai nélkül. Frissülnek a harmat cseppek.

A fiatal fiúk szomjasak, eljönnek a kúthoz, isznak és fejlődnek, megtanulták kezelni a források másságát és különállóságuk szépségét. De életvizet isznak, megtartó, fenntartó életet adó vizet. Először bátortalanok, és félnek, mint a szüleik. A természet rendje a változás, amit a szülök nehezebben értenek meg. A fajfenntartás ösztönei járják át sejtjeiket, a víz mindig egy mederben folyjon, úgy erős és érinthetetlen. De a víz arra megy, amerre medret talál, már nem félnek.

Nő talál egy gyöngyöző összetevőt, megosztja magát vele...a víz zakatolva fodrozik benne, más lesz. A férfi pedig csiszolgatja a medreit, az irányt, amerre folyhat tovább egyedül. Ösztönösen fejlődnek önmagukért.

A fiúk mennek a szomjúság irányába, megkóstolva mindkét forrást, leszűrve minden zavaros cseppet, amit a szülők félelmei hagytak benne, isznak, változnak és élnek.

Szépségük a sok sok változás leszűrt esszenciájának következtében fog megnyilvánulni. Határtalanul. Bátrabban fognak áramolni, megcáfolva az üveghegy előttieket.