2012. augusztus 4., szombat

Egyszerűen a fekete mágiáról..




A fekete mágia egyszerűen egy Ember sötét erejéből létrehozott csoda. Egy Emberi Lény meg tudja ezt tenni.
Korlátozza a szabad akaratot és szeret vádaskodni, félelmet kelteni és másokra vetíteni alacsony rezgésű meg nem teremtett és vágyott mintákat, és így válik emberi erőből megtett varázslattá. Valójában ugyanúgy megköti az embert, akire irányul, mint ahogy felszabadít egy magas rezgésű "szeretlek" , " szabadvagy." Sokszor öntudatlanul, tudati kontrol nélkül vetül, sima egós kielégülésként, de lehetséges természetesen tudatosan is megkötni, vagy kötve tartani embereket, akikre a kivetített vágy rávetül. Nincs benne öröm,, és hiányzik a felszabadult tiszta érzelem. Csupán kötelességből érzem, azt, hogy szeresselek, vagy kötelességem elvárásaid szerint léteznem. Nem enged szabadon az a vágy, hogy megteremtselek magamnak olyannak, amilyennek "akarlak." Ilyen az akarás ereje, a mágia ereje. Ha szeretjük magunkat, és a bennünk élő világunk teljes, megéljük a vágyak és ki nem elégült kívánságoktól mentes pillanatot, már nincsenek hatással az ilyen "akarati teremtések, vagy kötések.
Számomra érdekessége, hogy ahogy emelkedik egy emberi tudat energiamezeje, elindul a természetes tiszta áramlás, a mindennapokban, több síkon még mindig hatással lehet a karma, tehát a fel nem dolgozott kapcsolati vagy szituációs mezők, plusz a mágia, vagyis a teremtés fekete és fehér oldala kettéválásának felismerése.
A tiszta énkép megerősödésével feljönnek a motívumok és az ego felolvadása tisztán érzékelhetővé válik.

A fekete mágia nem varázsgömbök mellett rárakott "rontás", vagy véletlenül elejtett átok, egyszerűen felismerhető, az akarásból. Ha elmész egy "hivatásos varázslóhoz", ahh, ne menj, ő tulajdonképpen a te akaratodból született vággyal összhangban tesz az ő eszköztárának megfelelő mágiákat, vagyis közreműködik a dolog beteljesítésben, így talán gyorsabban eléred a párod visszaszerzését..stb. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi van ezzel vagy azzal, és hogy segítsek neki, kapok egy eléggé érthető jelzést arról, hogy emberi akaratban nem segíthetek, mert akkor már az energiaáramlást befolyásolva fekete mágus lehetnék...de csupán így ennyi, nem több a dolog.

Bár a karma fő jellemzője is a vonzás, a megakarom tenni gyorsan ezt vagy azt, és csodálkozom magamon, a fekete mágia sajátossága a tapasztalatom szerint, a düh, és az elkeseredettség, ami mindig megjelenik a kötések miatt az elszenvedőkön. Aki evvel él, súlyos karmát vesz magára, és fejlődésének és felismeréseinek hosszú időre gátat teremt, azért mert egy saját maga által generált akarásból született forgószélben pörög. ha megtörténik a vágyott cél elnyerése, soha sem jelenik mellette a boldogság.
De ez egy folyamat, van eleje közepe és nincs vége...hheehe

Ráadásul egyáltalán nem lineárisan zajlik, bár van benne következtethető folyamati minta.
Mindenkinél sajátságosan és egyénre szabottan , sőt prioritásnak megfelelően történik.

Nem szeretem a mágiát, de gyerekkorom óta élem. Mindennapossá vált és természetessé.
Nincs nevem és nincs feladatom, nincs esélyem és célom.

Van viszont egy horizontális és vertikális rálátásom, hihi, nincs választásom, ebben élek.
Csiszolgatom a csemegéimet.
Ha félnék bármitől is , vagy haragudnék bármiért is, vagy elbújnék a világ elől, esetleg támadnék, vagy vádaskodnék, tudnám, hogy nem okés a rendszerem, és megállnék egy pillanatra.

Most szeretek élni, szeretek szeretni és ölelni, mosolyogni és főzni. Most tudom, rendben vagyok.

A fekete mágia egyik fő jellemzője a boldogtalanság érzése, a vágyott célok elérése mellett, az elszenvedők pedig örökös keserűségben élnek és legtöbbször magányosan vagy dühösen passzívan viselkednek.

tehát a fekete mágia nem egy varázsgömbök mellett ránk rakott rontás, vagy átok...csupán egy emberi akartból teremtett helyzet, amelyben semmi öröm nincs egyik fél részéről sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése